Négy év kellett ahhoz, hogy végre bezáruljon az a kör, de megérte várni. Bevallom magas elvárásokat támasztottam az új anyaggal szemben, hisz a Tündérvese bemutatkozó albuma különösen közel áll a szívemhez, en bloc az egyik kedvenc magyar lemezem. Sokat megtartottak az eddig megszokott keleties riffelésből, csak ehhez most jóval több súly párosul, valamint egészen új világokat is behoztak a képbe. A Tündérvesére oly jellemző misztikusság most is végigkíséri a lemez összes dalát, néhol fel-felsejlik egy kevéske pozitív érzet, de alapvetően ez egy sötét tónusú, komoly hangvételű dalcsokor. A hangzásról ismét Nóniusz Gábor gondoskodott, a mester most is remek munkát végzett, a hangzás dinamikus ugyanakkor agresszív, tökéletesen áll párban a zene hangulatával.
A Körbezárul címadó dal erős felütésként indítja az ügyet, mégis ez inkább egy felvezetés a Pánikhoz. Utóbbi viszont egy klasszikus ’Vese szám, csak épp beszteroidozva. Főleg az ének performansz az, amely különösen nagy utat jár be, a screamelős részek iszonyatosan helyükön vannak, és a prózai szöveg is ripacskodástól mentesen, hitelesen adja át mély mondanivalóját. Amúgy az összes számról elmondható, hogy az énekteljesítmény terén egészen új helyekre jutott a zenekar, a debüt anyagnál sokkal sokrétűbb a vokál, de az öncélúság hibájába mégse esik bele.
A korábban már említett hamiskás remény érzete leginkább a Hullik Szét dalpárosban csúcsosodik ki, melyet nagyon szépen osztottak el a lemezen, még jobban összekovácsolva ezzel az egész album kohézióját. Nekem azért is különösen tetszik ez a két szám, mert nagyon adom amikor egy téma visszatér a lemez egy másik dalában, újraértelmezve, kicsit más köntösben, hogy ezzel még egy perspektívát kapjunk a zene befogadásához. A Szimmetrikus szintén egy eléggé erős tétel, az eddig jól ismert orientalisztikus világba belecsempész egy kis bluesos flasht, ami baromi érdekessé teszi a tracket, ráadásul az egésznek van egy ilyen szabadabb, kicsit jammelősebb érzete, főleg annak tükrében, amilyen ívet bejár az alkotás.
A Cigánylány című szám megörökíti egy szomorú szerelmes keserédes merengését, és ugyanúgy hullámzik a dal, mint ahogy azt érzelmeink is teszik, miközben ostoba áldozatként vonaglunk a szerelem csapdájában. Egyértelműen a lemez egyik legizgalmasabb mozzanata.
Az Elég egy húzós, zakatolós dal, mely éles kritikát fogalmaz meg a politikával szemben, teszi ezt úgy, hogy nem esik túlzásba vele. Kvázi olyan ez, mint amikor egy magába forduló, ketrecbe zárt elme egyszer kinéz a külvilágba, és nem lát mást, csak rohadást. A végső megőrülés előtt kapunk egy feszülten nyugodt balladát, mellyel a Tündérvese egy egészen új oldalával mutatkozik be. Az erős pink floydos hatást éreztető szám nagyon jól illeszkedik a lemez ívébe, főleg a gitárszóló légies könnyedsége viszi magával a hallgatót.
A legnagyobb pofont a lemez végére hagyták a srácok, a Káin számomra az album legemlékezetesebb pillanata. De lehet, hogy az egész Tündérvese katalógus legerősebb dala. Találkozik benne minden, amit a zenekarban szeretek, a zsíros riffek, emlékezetes énektémák, és az okos szövegek, mindezt olyan gyönyörűen tálalva, hogy amellett nehéz szó nélkül elmenni. Itt érdemes szót ejteni a Káin klippjéről is, mely a zenekar basszusgitárosa, Szombath Máté munkáját dícséri, és a szöveghez hűen egy sejtelmes, ősi világot jelenít meg,
A Körbezárul egy komplex, mégis lényegretörő album, kemény, ugyanakkor mélyérzésű dalokkal, épp amilyennek lennie kell. Nagyon várjuk a lemezbemutatót, hogy élőben is hallhassuk ezeket az igazán kurvajól sikerült dalokat.
