OSAKA CRACK - Interjú Kapusi Viktorral

A Kolorádó fesztiválon megnéztük az Osaka Crack koncertjét, aztán összefutottunk a városban Kapusi Viktorral, és elbeszélgettünk vele egy kicsit.

Már régóta váratott magára az az agresszív fúzió, ami új vért tud pumpálni a magyar avantgárd/underground zenei színtérbe. Ezt, a Kapusi Viktor vezetésével formálódott Osaka Crack kétségtelenül megtette. Maga a műfajkombináció is már régóta váratott magára Magyarországon, ami azon is látszik, hogy milyen nagy tömeget sikerült a Kolorádó Árkában összeterelniük.

John Zorn (aki bevallottan nagy hatást gyakorolt a bandát vezető Kapusira) mondta, hogy azért vonzódott a grindcore iránt, mert benne ráismert a korai bebop, hardpop és freejazz féktelen intenzitására, és ezért is készítette el ennek a műfaji fúzió történetének kulcsdarabjait (gondolok itt a Painkiller Guts of a Virginjére, vagy a Zorn neve alatt kiadott Naked Cityre). Ez a szellemiség él tovább az Osaka zenéjében is, akinek a Kolorádós repertoárjában a zsigerszaggató másfélperces grindcore aprítás, és az olyan hidegrázós jazz kompozíciók, mint a Campielle dei Morti, megfértek Orlando Lassus reneszánsz kori darabjának egy negyedórás drone, sound collage impróban végződő feldolgozása mellett. A banda legnagyobb erőssége, hogy képesek a zenei műfajoknak ilyen széles tárházából meríteni, és összegyúrni a posztmodern jazz-fúziós irányított káoszukban, úgy hogy az könnyűzenéhez szokott füleket is le tudja kötni.

A felállás pedig a fiatal magyar jazz-színtér legtehetségesebb neveiből állt össze: Bujdosó Áron trombitán, Pecze Ádám billentyűn, Csernovszky Márton basszusgitáron és billentyűn, Lukács Péter dobokon, Velsz Kristóf gitáron, Kapusi Viktor szaxofonon, Vajsz Kornél vokálon és effekteken.  A banda első lemeze egyelőre még várat magára, de érdemes lesz figyelemmel kísérni a jövőbeli pályájukat, mivel a mai magyar underground talán legizgalmasabb zenei világát sikerült összerakniuk.

FadedSun: Mostanában hallgattam a régi bandád, a Best Bad Trip Red River című albumát. Már ott is vannak olyan elemek, amik visszaköszönnek az Osaka Crackben, az ilyen sound collageos zajolástól, a jazzfúziós hangzás különböző elemeiig. Nyilván ez a grindcore vonal teljesen új. Mennyire tekinthető ez a project a Best Bad Trip folytatásának? Az, hogy ilyen zajosabb, agresszívabb világok felé mozdultok el egy kiforrott koncepció volt, vagy csak csináljátok amire ráflesseltek? Milyen terveitek vannak még a hangzással?

Kapusi Viktor: Igazából mikor még a Best Bad Trip megvolt már akkor elkezdődött az Osaka Crack, csak akkor még trióban voltunk

FS: Csernovszky Mártonnal és Klausz Ádámmal…

Viktor: Így van. Már akkor megszületett az a koncepció, hogy zenei miniatűröket akarunk csinálni, amit egyrészt rajzfilmzenék ihlettek.

Hogyha meghallgatod mondjuk a Kengyelfutó gyalogkakukk filmzenéjét, akkor rájössz arra, hogy sem a komoly, sem a kortárs zenében nem bántak így az idővel, mert ez alkalmazott zene, ahogy mozognak a karakterek úgy változnak a stílusok. Ez tulajdonképpen blokkokban gondolkodás.

A Jean-Luc Godard filmjeiben használt ugróvágások is hasonló dolgot csinálnak, ezek is inspirálták az elképzelésemet arról, hogyan kéne a bandának hangzania, aminek igazából a lényege, hogy hirtelen váltásokkal teli, rövid és nagyon sokkoló legyen a zene, és mindezt még küldjük meg a grindcore intenzitásával. Ez az egyik vonal. A másik vonal, ez a misztikus, hipnotikus, ostinato alapú líraibb világ.

FS: Azok a Twin Peakses szinti soundok…

Viktor: Azaz, igen, a harmadik vonalnak a hangzását pedig a Titan to Tachyons és Imperial Triumphant inspirálta. Ez gyakorlatilag progresszív metál avantgárd, kortárs zenei és jazz elemekkel. Ami nekem mindig hiányzott a jazzből az például a metálban is meglévő intenzitás. Persze jazz sztenderdeket otthon gyakorlok, de közönség előtt játszani nem szeretek, mert eljátszották már százszor jobban Coltraneék, meg a többi jazz isten. De a lényeg, hogy a zúzda mellett olyan zenét szerettem volna csinálni, amiben a témák kortárs komolyzeneiek. Például sokat hallgatok Olivier Messiaent, Schönberget, nagyon érdekel a dodekafónia. A számok úgy is épülnek fel, hogy elhangzik egy ilyen fő téma, amit irányított improvizáció követ.

FS: Igen, azt figyeltem is, hogy a koncert közben folyamatosan instruáltad a bandát.

Viktor: Jaja, van egy rendszerünk, amit mindig használunk, például a Kolorádós koncertünkön is volt egy darab, amit játszottunk Orlando Lassustól, vagyis az első tételét a darabnak. Annak az utolsó hangját kitartottuk, és onnantól kezdve egy dronemetál improvizáció lett belőle. Amikor így kommunikálunk a színpadon, általában többen is szintizünk a Pecze Ádin kívül, és persze nem csak én jelezhetek, hanem a Csernovszky, vagy az Ádám is. Ez ilyenkor úgy működik, hogy jelzünk egymásnak, amikor pedig összebólintunk, együtt lépünk egy hangközt, amit az a jel ad meg, amit épp használtunk, ez pedig azt generálja, hogy úgy tűnik mintha egy írott darabot játszanánk, mert egyszerre mozognak szólamok, az viszont szabad, hogy melyik hangot fogod le.

Ezeken kívül van egy negyedik vonal is, amit nagyon szeretnék csinálni, de eddig nem volt idő rá sajnos, mert annyi zenészváltás volt, az aktuális repertoárt is nagyon húzós volt összerakni, sok minden jött közbe. De ez a vonal egy ilyen lassú dark-jazz, ambientes lenne.

Ezen túl meg írtam pár miniatűrt, amiket mostanában fogunk összerakni. Remélem amikor legközelebb fogunk játszani októberben, ami egyébként a Józsefvárosi Jazzfesztiválon lesz a Rákoczi-téren, addigra ezeket össze tudjuk rakni. Még nagyon szeretném feldolgozni a Naked City Speedfreaks című számát. Egyelőre ezek a tervek.

FS: A Best Bad Trip egyébként most hiátusban van? Vagy végleg feloszlott?

Viktor: Én igazából feloszlattam a The Best Bad Tripet. Mikor az elején csatlakoztam még egy blues skálát sem tudtam eljátszani, ők meg már dzsanáztak. Mielőtt csatlakoztam feldolgozásokat játszottak, tehát jól össze volt szokva a csapat. Én rengeteget tanultam tőlük. Technikailag, improvizáció terén…stb. Viszont már az elején sugalltam, hogy jó lenne saját zenéket írni, meg be is vezettem őket az avantgárd, kísérletezőbb világokba. Akkor ez nagyon fasza volt, de egy idő után már nem annyira egy irányba mutatott, hogy ki mit akar csinálni ezzel a bandával. Ebből konfliktusok adódtak. Valaki hobbi szinten akarta tolni, valakit stresszelt az én tempóm, hogy folyamatosan menni szeretnék előre és írni a számokat, mivel én komolyan akartam ezt tolni. Szerintem a barátságunk érdekében jobb volt feloszlani, mint hogy hülyeségeken marjuk egymást. Azt szoktam mondani, hogy azért vagyunk még barátok, mert feloszlattam a zenekart. Voltak olyan Best Bad Trip számok, amiket át-exportáltam az Osakába, mert illettek ebbe a koncepcióba, de amúgy teljesen más a két zenekar. Azon túl, hogy mindkét bandát a Cserrel toljuk- akivel egyébként nagyon szeretek együtt dolgozni- ő 10 éve a legjobb partnerem a zenélésben, zeneszerzésben. Máshogy gondolkodik, mint én, de ezt szeretem benne. A Kriszszel is nagyon jó együtt dolgozni, mert egy akkord zseni, és megtehetem azt, hogy mondjuk csak annyit mondok, hogy egy romantikusabb vagy borongós akkordot szeretnék egy helyre, ő mutat egyet, ami lehet nem pont az, amire gondoltam, de után mutat még egyet, az pedig meg működik. Nem annyira zenei nyelven instruálom ilyenkor, inkább hangulatokat, érzéseket mondok neki. Nagyon érzi azt, amit akarok. A vokál terén szeretnék kipróbálni más embereket, attól függetlenül, hogy nagyon jó az, amit Kornél csinál. Nemrég zenéltem együtt egy 17 éves Virág Ervin nevű sráccal. Ő egy ilyen magyar Mike Patton, iszonyú hangterjedelme van, e melett nagyon fasza effekteket használ, elképesztően tehetséges forma. Az októberi Jazzaj kurátorságom alatt ő is fog játszani, és az Osakában is szeretném kipróbálni őt.

FS: Azt érdekes volt látni, ahogyan a Velsz Kristóf a finom delayes, echos atmoszférakeltés, a szétszedős jazz szólók és a Keiji Haino-féle gitár visíttatásban egyformán otthon van.

Viktor: Igen, igen… a Kriszszel azt beszéltük mielőtt beszállt az Osakakába, hogy ő a jazz nyelvezetét teljesen elsajátította, de a metálnak is van egy ugyanilyen nyelve, és küldtem is neki egy csomó ilyen cumót, hogy nézzen rájuk, szedje le, ami bejön nekik. Keiji Haino is volt köztük. Neki van is a Melting Sun című számunkban egy preparált gitárszólója. Van egy ilyen fémdarabja, asszem valamilyen kanálból készült cumó, egy ilyen fémrúd… nem vágom mi az pontosan, de a lényeg, hogy azt használja az ilyen zajolós témákhoz.

FS: Mostanában nagyon azt látom mondjuk, ha azt is nézem, amit ti itthon csináltok, meg hogy mennyi embert vonzott be a zenétek, hogy nagyon nagy a kereslet a kaotikusabb, zajosabb, agresszív zenékre. Ha mondjuk azt nézed, hogy egy Idles, a Death Grips vagy a Lingua Ignota milyen pályákat fut be manapság. Ez mitől lehet?

Viktor: Én azt érzem, hogy a covid utáni nyitás miatt nem csak a mi korosztályunk, hanem a nálunk fiatalabbak is sokkal nyitottabbak, és itt nem is a stílusról van szó feltétlenül, hogy mennyire zajos, vagy akármi, hanem egyszerűen nyitottak szerintem bármilyen új impulzursa. Én ezt így látom/tapasztalom, nem biztos, hogy ez teljesen igaz. Én pl nem vagyok a popzene ellen, inkább a zeneipar ellen vagyok, amikor a pénz van a központban. Szerintem azt nyilvánvalóan lehet hallani, ha egy zene őszinte és azt is hogyha az, amit egy előadó tol az a divatról szól. Ha ezt nézed talán arról van szó, hogy az emberek nem csak ezt a konzumzenét akarják hallgatni, hanem valami őszintébb, katartikusabb, újszerű dolgot, aminek nem kell feltétlenül experimentális zenének lennie, lehet ez könnyűzene is.

FS: Alakul még valamilyen új projekted mostanában?

Viktor: Egy ideje dolgozok már egy szerzői albumom. Ez inkább egy komolyzenei világ, rengeteg közreműködő zenésszel, az egyik számon pl. Makay Annanával (Ma’am).

FS: Még kikkel dolgoztál együtt ezen a projekten?

Viktor: Cserrel csináltunk közös számot.

FS: Ő ezzel az elektronikás vonallal száll be, amit az OOO projektjében tol?

Viktor: Amit vele toltunk, az egy repetitív kompozíció, ami a Landscape nevet viseli. Ez egy viharos, szeles táj hangulatát akarja megidézni, amit a Cser segített elektronikával megcsinálni. Úgy néz ki a kompozíció, hogy egy alt szaxofonon egy quart szól, alatta pedig egy hegedű ostinato és egy zongora ostinato megy, ezek pedig egymáson forognak, hangosodnak és halkulnak végig, főleg a hegedű és a két szaxofon. Ezt segített megcsinálni a Cser, illetve kértem rakjon bele elektronikát, saját OOO-s dolgokat.

Az album címadó, és egyben utolsó kompozícióját ami az Imagination, Instincts, Hallucinations címet viseli, úgy akartam megírni, ahogy egy filmrendező, vagy egy képregényrajzoló vázol fel egy jelenetet, panelekben gondolkoztam. Kártyákat is csináltam, egy storyboard szerűséget. Volt olyan, amire csak annyit írtam, hogy utazás az álomvilágban, valahova rendesen kikottáztam egy ötletet, volt olyan amire csak egy képet illesztettem, amire lehetett asszociatív módon imprózni, néhol instrukciók voltak, hogy hogyan improvizáljanak a zenészek. Ezeket egy kvázi dramaturgiai sorrendbe raktam, hogy legyen az egésznek egy íve meg egy története. Amit tudtam a saját aparátusommal hangszerekkel feljátszottam, de teli volt lyukakkal. A munkát ezen még a covid előtt kezdtem el, ezért amikor beütöttek a lezárások ki kellett találnom azt, hogy hogyan tudunk ebben a szituációban közösen zenélni. Ez nekem különösen azért érdekes, mert leginkább az individumok, és az ő találkozásaik, kommunikációjuk érdekel a zenében. Ezért összeszedtem pár olyan embert, akikről úgy gondoltam, hogy nyitottak lennének erre, és odaadtam nekik az én hiányos kompozíciómat azzal, hogy „figyelj haver, szabad kezet adok neked, azt csinálsz amit akarsz, ráimprovizálhatsz, átírhatsz zenét, ki is törölhetsz részeket és folytathatsz dolgokat”. Aztán ők átküldték a sávjukat, aztán azokat én lehet, hogy átmozgattam teljesen máshova, mint egy rendező.

Tényleg rengeteg kiváló zenésszel dolgoztam együtt, úgy, mint Rözge Maximmal, aki egy kurvajó énekes, a Meteoban játszik, vagy Mihalik Ábellel, aki egy kíváló dobos, Neuschl Armanddal, Fazekas Ábellel, Csernovszky Márkkal, Ajtai Pétivel, Gasner Márkkal, Pecze Ádámmal, de még sok más emberrel is.

És a címadó számban van egy Aleister Crowley sample is, az egyik ilyen kántálós, éneklős mantrájából, amit lekísértem egy finom szinti-elektronika témával.

Következő lépés pedig ezt valamilyen fizikai formában megjelentetni, mert nemsokára elkészülök vele.

 

Írta:Makai Bence
Fotók:Kolorádó fesztivál és Migléczi Hanna
Tags, , , , ,