Blue Lines, az első trip-hop lemez

A Massive Attack, már kötelező és kultikussá vált első albuma április 8. óta van velünk 30 éve. 30 év nagyon sok idő, a szubkultúrák és a stílusok jöttek mentek, az Egyesült Királyság kilépett az Unióból, az ilyen és ehhez hasonló mesterműveken szocializálódott X generáció legidősebb tagjai pedig már lassan a középkoruk végén járnak. Az utóbbi 30 évben nagyon sokan próbáltak egy-egy új vonallal felrázni bizonyos zenei stílusokat, a szubkultúrák öltözködési stílusainak ötvözésével teremteni maguknak sajátot, de valahogy a 90’-es évek óta ez nem igazán sikerült senkinek sem. A 80’-as évek vége és a 90’-es évek viszont annyi fúziós zenei-, és öltözködési stílust kitermelt magából, hogy nincs azzal semmi baj, hogy senki nem járt sikerrel ilyen téren, hiszen ezzel a tempóval nem lehet csak úgy felvenni a lépést.

A Massive Attack-Blue Lines című első albuma a tökéletes példa erre a jelenségre. Az albumon az alapítotagok, Robert Del Naja (3D), Adrian Thaws (Tricky), Grant Marshall (Daddy G), illetve (a már nem bandatag) Andrew Vowles (Mushroom) írta, vette fel, és masterelte Johhny Dollar segítségével. A Blue Lines egy új stílust teremtett, hip-hop és az electornica fúziójával, amelyet addig kevertek, amíg teljesen összemosták a két stílust, és már egyik sem volt felismerhető 1994-ig még megnevezése sem volt. Ezt a szaksajtó (egész konkrétan a Mixmag, azon belül pedig Andy Pemberton zenei újságíró) 1994-ben trip-hopnak nevezte el, és azóta is ez a hivatalos megnevezése -igaz, DJ Shadow és RPM közös számára, az „In/Flux”-ra használta először- ennek a stílusnak az első szülötte a Blue Lines, természetesen nem szándékosan. Ez az album alapvetően egy hip-hop album, soul, dub, reggae electronic és progresszív rock betétekkel, de ettől függetlenül ezt tartják, és ezt tartom én is az első trip-hop lemeznek.

Nem tudom letagadni az elfogultságom ezzel az albummal kapcsolatban. 5-6 évesen a Safe from harm című számot üvöltette édesanyám maximum hangerőn két óriási Blaupunkt toronyból a teraszról, miközben én a forró nyári melegben nem csináltam semmit éppen a kertben. Részben ezen szocializálódtam, és ilyen kellemes élmények fűződnek ehhez az albumhoz, amelyek beleégnek az ember memóriájába. Ezt a beleégést kisebb részben köszönhetem annak a környezetnek, nagyobb részben pedig a Massive Attacknek, hiszen alapvetően ez egy nagyon jó hangulatú lemez néhány mélyrepüléssel, és nagyon meg tudja határozni az ember alapvető hangulatát. A szövegek és a rap szakított az akkori angol iskolával, és az akkor kialakulóban lévő amerikai rap szcénához sem hasonlított, inkább a jamaicai dub stílusban utazó sound system produkciókat vették alapul, így hívták Jamaicában azokat a formációkat, amikor több dj, hangmérnök, és rapper összeált zenélni. Ezen kívül az album hangulatához rettentően sokat ad még a sprechesang (félig éneklés, félig normál beszéd). Ezeket a rapesebb számokat nagyon jól fellazítják Neneh Cherry soul és Horace Andy reggae, dub hangulatú betétei.

A Massive Attack-Blue lines egy olyan hangulatot ad, amit nem lehet rekonstruálni. Ez köszönhető annak, hogy itt ők még nem trip-hopot szerettek volna írni, hanem egy fúziós hip-hop albumot. A későbbi lemezeik sem hasonlíthatók ehhez, ott már konkrétan tudták, hogy mit csinálnak és mihez miért nyúlnak, már nem érezni rajta a kísérleti jelleget annyira, illetve az új lemezeken sokkal nagyobb hangsúlyt kap a zene elektronikus része, viszont itt még kizárólag a klasszikus értelemben vett rap és hip-hop vonalon mozognak a scratchelésekkel és loopolásokkal. Ezért igazán különleges és említésre méltó ez az album.

Írta:Migléczi András
Tags,